2016. július 25., hétfő

Hálás Hétfő

Hálát adok, Mennyei Atyám...

... a fiatalokért a gyülekezetből, akik fociznak, horgásznak, birkóznak, számháborúznak, beszélgetnek a fiaimmal, és akikre felnézhetnek
...  és hogy a gyerekek úgy nőhetnek fel, hogy mindkét nagymamájuktól sok-sok szeretetet kapnak
... hogy kirándultunk, gyalogoltunk, vonatoztunk, strandoltunk, vadasparkoztunk, jöttünk-mentünk
... de olyan jó hazajönni, és itthon is annyi mindent lehet csinálni... építkezni, autózni, ragasztgatni, kártyázni, sakkozni, olvasni, vagy egyszerűen üldögélni a teraszon vagy a kertben
... az esőért, amitől akkorára nőtt az őszibarack és a szeder, mint eddig sose
... és a napsütésért, ami megérleli mindezt és fél nap alatt illatosra szárítja a ruhákat
... a fényért, amit megsokszorozva tükröznek vissza a mosolygós körömvirágok és fürdenek a levendulák
... és az árnyékért, ahol az estike nyílik és mi is megpihenhetünk
... a munkáért, hogy a fiúk lelkiismeretesen takarítják velem a szobákat naponta 15 percig, mert én egy megmagyarázhatatlan energiatöbblettől felbuzdulva újra zónázni kezdtem
... és a pihenésért, hogy este tücsök ciripel az abalunk alatt, reggelente pedig a madarak, és éjszaka alszanak a gyerekek, mindegyik, csak elvétve kell némelyikhez fölkelni (nagy áldás ez, tudom!)
... hogy már kétszer voltam randizni a férjemmel úgy 10 év után újra, de remélem még nagyon sokszor fogok!

2016. július 12., kedd

Hálás Hétfő

Hálát adok, mennyei Atyám...

... hogy csupán negyedórányi sétára (egy kétéves sétájára gondolok) tőlünk olyan gyönyörűséges helyek vannak
... hogy egy hajnalban kiosonhattam két fiammal oda a tóhoz, mielőtt a kicsik felébredtek volna
... hogy már együtt is sokszor lehettünk, mégis mindig van valami új fölfedezni való
... hogy le lehet velük ülni és csöndben figyelni hosszú percekig anélkül, hogy valamelyikük kérdezné, mikor megyünk már tovább
... hogy annyi és annyiféle szitakötőt láttunk, lefényképeztünk és be is azonosítottunk, amennyiről nem is tudtam, hogy létezik; mi már nem azt mondjuk, hogy "Odanézz, ott egy szitakötő!", ááá dehogy, hanem "Figyeld csak azt a fehér pásztort!" vagy "Ott köröz egy kék légivadász!"
... hogy a sárgaszegélyű csíkbogár is óriási szenzáció
... hogy tele van a nádas nádirigóval, és egyet a hajnali kiruccanásunkkor meg is tudtam örökíteni, ahogy énekel
... hogy a két természetbúvár kisfiam lelkesen írja-rajzolja a természetbúvár naplóját
... a homokért a lábujjaink között
... a vízpermetért az arcomon
... a nap melegéért a nyakszirtemen
... hogy ez az egész gyönyörűséges, lüktető, nyüzsgő és elcsendesedő, dallamos, illatos, egyszerű és bonyolult teremtett világ Terád mutat, és ha ezt tanulmányozom, Téged is jobban megismerlek és egyre jobban szeretlek!



2016. július 10., vasárnap

Kivel

Leleszi Balázs Károly: Kétezer éves válasz

A világ oly szörnyen szerteágazónak tűnik.
Szorongónak és nyugtalanítónak. Merre menjünk?
Merre is? És hová? S miért épp arra? És hogyan?
S kivel? - KIVEL - ez az ember egyetlen lehetősége.


2016. július 4., hétfő

Hálás Hétfő

Hálát adok, mennyei Atyám...
- a hűvös hajnalokért, amikor jólesik még a kardigán
- hogy esténként újra tücsökciripelésre alszunk el
- amikor mind az öt fiú együtt játszik, főleg, mikor azt játsszák, hogy alszanak ;)
- hogy legjobb barátok, még akkor is, ha mindennap meggyepálják egymást
- hogy van egy tündérlánykám is, akivel még mindig nem tudok betelni, és aki miatt a többieket is egyre jobban, kimondhatatlanul szeretem
- hogy Andris egyszer kitalálta, hogy csokis mogyorót és mandulát akar készíteni, együtt néztünk utána a neten, és szinte egyedül meg is csinálta, én csak asszisztáltam, és olyan jót beszélgettünk közben, és olyan hihetetlenül nagyfiú már
- hogy bár volt, amikor azt hittem, már elvesztettem, most olyan jó Samival együtt lenni és olyan átlátszó, mint egy pohár tiszta víz
- hogy Janóval öröm tanulni, év közben a többiekkel egytt hozta a maga könyveit, és nyáron sem csökkent a lelkesedés
- hogy Barnus mindig alkot valamit, és olyan intenzitással éli meg az érzelmeit, örömöt és bánatot egyaránt, amilyet még senkinél sem láttam
- hogy Ábel egyfolyában csicsereg
- amikor elmennek valahová és amikor visszajönnek
- hogy nem egyedül nevelem őket, hanem a csodálatos férjemmel
- amikor este kettesben üldögélhetünk a teraszon.




2016. július 2., szombat

Kertem alján...

László Noémi: Kérdezgető

Rigómadár, merre szálltál,
kertem alján merre jártál?
Egyszer itt, egyszer ott,
szürcsöltem a harmatot,
egyszer ott, egyszer itt,
elszédültem egy kicsit.

Rigómadár, merre jártál,
kertem alján merre szálltál?
Először csak mélyen,
ágak sűrűjében,
azután csak magasan,
fényben fürdött a hasam.

Rigómadár, merre jártál,
kertem alján mit találtál?
Egyszer ezt, egyszer azt,
megláttam a hűs tavaszt,
egyszer azt, egyszer ezt,
ahogy lassan táncba kezd. 
Egyedül vagyok...

Unatkozom...

Mikor jön már a mama?

Na végre!

Csak ennyi?

És már megint egyedül vagyok...
 Még májusban láttuk ezt a fiókát a kertünkben. Épp akkor értünk haza a könyvtárból fáratan, de amikor ilyen izgalmas dolgok történnek odakint, lehetetlenség a szobában maradni. A fiúk az egész délutánt a kertben töltötték (és aztán még több délutánt is), megtalálták a többi fiókát itt-ott és tízpercenként hozták nekem a híreket. Mert nekem azért sajnos muszáj volt visszamennem a szobába, de hála a gyerekeknek így sem maradtam le semmiről. Este pedig a Kaláka koncertjét hallgatták meg, kortárs erdélyi költők gyerekverseiből, onnan hozták a fenti verset is.

2016. június 27., hétfő

Hálás Hétfő

Hálát adok, mennyei Atyám...

- a gyönyörű tavaszért
- hogy a fiúk levizsgáztak és csuda ügyesek voltak, elképesztő büszke vagyok rájuk
- a rengeteg madárfiókáért, amit a kertben láttunk, és hogy a fiúk egyes délutánokon tízpercenként hozták róluk a híreket
- hogy Sami és Janó úgy egymásra találtak a természetbúvárkodásban
- hogy megtanultunk beazonosítani sok új madarat
- a lámpaoltás utáni beszélgetésekért a nagyobb fiúkkal
- a sok biciklizésért, görkorizásért, deszkázásért, a csendes utcánkért, ahol mindezt művelhetjük
- a teraszon elköltött reggelikért
- hogy bár idén nem sok idő jutott a kertre, mégis annyi mindennel megajándékoz minket
- a gyönyörűséges futórózsámért
- hogy Picili minden nap meglep minket valami újjal
- a rengeteg izgalmas dologért, amit még együtt fogunk megtanulni!












 

*Ezek még áprilisi-májusi képek, a júniusiak többsége (mennyi minden történt júniusban és még nincs is vége!) a fényképezőgép kártyáján csücsül, de kezdem utolérni magam!